A Rákóczi Szövetség Oroszlányi Szervezetének honlapja

"CUM DEO PRO PATRIA ET LIBERTATE" - "Istennel a Hazáért és a Szabadságért"

  Az Oroszlányi Rákóczi Szövetség megalakulása és felépítése


   

Oroszlány városában 1995. augusztus 17-én, 13 fővel alakult meg a Rákóczi Szövetség helyi szervezete néhai vitéz NAGY ELEMÉR ATTILA (1940-2002) alapító-elnök vezetésével. Az alakuló ülésen részt vett dr. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke is.

A helyi szervezet életre keltésében döntő tényező volt a Rákóczi Szövetség Alapszabályának egyik pontja, mely így szól: "A Rákóczi Szövetség olyan társadalmi szervezet, amely politikai pártoktól független, ezektől támogatást nem kap, országgyűlési képviselőjelöltet nem állít és nem támogat, s ezt a jövőben is kizárja tevékenységi köréből."

Szövetségünk nyílt civil szerveződés, aktuálpolitikát nem folytat, széles társadalmi réteget képes megmozgatni és befogadni.

Ennek tudható be, hogy ma már közel 60 tagtársunk alkotja helyi csoportunkat. Taggyűléseink nyilvánosak, minden hónap első csütörtök délutánján tartjuk összejöveteleinket a helyi Kölcsey Ferenc Művelődési Központban.

Vitéz Nagy Elemér Attila halála után, 2003. februárjától az addigi alelnök, vitéz Nagy Csaba kapott bizalmat az elnöki tiszt betöltésére, míg helyettese Aranyosi Éva lett.

A két vezető munkáját 10 fős elnökség segíti különböző területeken való aktív, széles tevékenységével.

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 14
Tegnapi: 11
Heti: 139
Havi: 431
Össz.: 103 338

Látogatottság növelés
Oldal: Történet és felépítés
A Rákóczi Szövetség Oroszlányi Szervezetének honlapja - © 2008 - 2024 - rakocziszovetseg.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »